XVII.fejezet: 

                                    Menekülés

  Az egész napot átaludtam.A nyakam teljesen elmeredt.

-Hát felkeltél,Bella?-Sultan átvette Aro stilusát,amitől mindigis borsódzott a hátam.

-Igen.Mit keresel itt?Ah,biztosan csak tudatni akarod a döntéseteket.Nah,megöltök?

-Érdekes...nem gondoltam,hogy te tudsz aludni...-muszály mindig mellébeszélnie?

-Igen...néha alszok,de azt kérdeztem,hogy megöltök???

-Nem ölünk meg,csak teljesen átváltoztatunk vámpirrá.-ez azt jelenti,hogy nem lehetek anya?Sosem szerettem volna gyereket,de nem hagyhattam,hogy megfosszanak az anyaság esélyétől.

-Neem.Azt nem engedem!-nevetéssel próbáltam elfedni a bennem dúló érzelmeket.

-Nincs választásod.Nem tudod megakadályozni,mert nem vagy elég erős.Mindig arról álmodoztál,hogy olyan legyél,mint mi.És most nem akarod megengedni?-a hangja megkomolyodott,már nem próbálta kedvessé tenni.Hirtelen rájöttem,hogy Sultan egyedül van.Itt az esély!Úgy tettem,mintha a fülébe szeretnék súgni valamit.A hátához bújtam.

-Szeretlek...-Sultan nem tűnt cseppet sem meglepettnek,inkább elégedettnek.

-Én is.-felém fordult és a szemembe nézett.Megcsókoltam és e hajába túrtam.Megfogtam a fejét és nagyot rántottam rajta.Sikerült!Letéptem a fejét,amit most a kezemben szoritottam.Már csak el kell égetnem,de mivel?Se padló,se semmi fa nincs a szobában.A hátamra vettem a testét és a fejjel együtt kiugrottam az ablakon.A harmadikon volt a szobám,de meg se kottyant a zuhanás.Egyenesen az erdőbe rohantam.Szerencsére senki sem vett észre.Ott meggyújtottam egy rakás száraz fát a gyújtóval,amit útközben loptam.Tömény tömjén szagú füstoszlop szállt fel.Most itt az ideje,hogy elmeneküljek.Merre menjek?Nem szeretném,ha úgy járnák,mint a multkor,hogy a repülőtéren elkapjanak.Inkább futok...

Kezdek fáradni...három napja futok.Bizonyára észrevették már,hogy meghalt Sultan és azt is,hogy én elmentem.Ha van egy kis szerencsém,most elvannak az új uralkodó választásával.De ha nincs,akkor már a nyomomban vannak és meg akarnak ölni,természetesen,ha igy van,akkor sok esélyem nincs,mivel ők gyorsabbak és erősebbek is.Végre látom az óceánt.A viz,ami jéghidegnek tűnik egy átlagos embernek,nekem langyos.Félóránként kell vegyek levegőt,de igy is gyorsan fogok haladni.A halak ijedten térnek ki az utamból.Lassan ennem kéne.Legutóbb egy nyulat ettem.A fél fogamra sem volt elég.Le vagyok gyengülve.Ha szerencsém van,akkor még ma este partot érek és sikerül fognom valami jó nagy állatot.Ha nincs akkor nem tudom,hogy mit teszek...

Hát nincs szerencsém.Bármit meg tudnák enni most.Bármit...Mi az ott lent?Ez egy...ez egy hajó!Egy nagyobbacska halászhajó...Hátha nekik van valami ennivalójuk...Vagy ha nincs,akkor...nem erre még gondolnom sem szabad.Nem ehetek embert!

A viz tetején csapkodtam és integettem,mint egy ártatlan ember,aki nem tud úszni.Néha le-le buktam a viz alá.Végre észrevettek!

-Gyorsan!Kötelet,mert egy fiatal nő fuldoklik a vizben!-rögtön dobtak nekem kötelet és kihúztak a vizből és száraz takarót teritettek a hátamra.Hogy élethűbbnek tűnjön kicsit vacogtam.Mindenki szánalommaml nézett rám.Mindenki,kivéve egy fiatal matrózt...nem ember volt hanem vérfarkas.Megismerem a szagát és ő is az enyémet.

-Dobjátok vissza!Dobjátok vissza!Hallgassatok rám!-rámmeredt.A szemei szinte szikráztak a dühtől.Sejtette,hogy mire készülök.

-Mi a bajod Jon?Mit hebegsz itt össze-vissza?Nem látod,hogy szegénynek szüksége van egy száraz ágyra,ruhákra és élelemre?-nem tudtam visszatartani magamat,vetettem Jonra egy gúnyos pillantást,amitől csak még idegesebb lett.

-Attól tartok én is,hogy szüksége van élelemre...-még mindig mereven bámult rám.

-Ne haragudj Jonra,kicsit bogaras...-egy mosolygós,szőke matróz ált közénk,igy pont a nyaki ütőerével került a szemem egy vonalba.Pillanatok alatt el tudnám kapni a nyakát.Megkivántam a vért.Sosem volt még rá példa,mindig csak a nyers  húst szerettem,bár sosem bántam,ha véres volt,de most a vérét akartam,ami pirosra szinezte az arcát,ami éltette őt!Nem birtam tovább:ráugrottam és hegyes fogaimat a nyakába mélyesztettem.A vére csillapitotta az éhségemet.Erőre kaptam tőle,erősebb voltam,mint bármikor.Pillanatok alatt végeztem vele.Jon csak nézett,nem volt ideje reagálni.A szőke matróz élettelen testét a ejtettem,mikor rájöttem,mit tettem:megöltem egy ártatlan ember,ezért szörnyeteg vagyok.Olyan,amilyenné sosem akartam válni...A szomjúság kevésbé marta a torkomat,de még mindig tudtam volna inni.Hirtelen a hajón lévő emberek a kabinba futottak és magukrazárták azt.Suttogtak,de én mégis tisztán hallottam őket érzékeny füleimmel:

-Kell fokhagyma,karó,kereszt tükrök,hogy rá irányitsuk a napfényt...szentelt viz...-az egyik matróz ,,nagyon jártas" volt ebben a témában.

-Egyik sem ér semmit sem.A fejét kell letépni,majd elégetni.-Jon halkan,a fogai között recsegte ezeket.

-Nem.Én rengeteg könyvet olvastam a vámpirokról,és mind ezeket a fegyvereket irja...-az előbbi matróz biztos volt magában.

-Mit?A Drakulát?-mióta a hajón voltam,most először hallottam Jont nevetni,de ez is amolyan ,,ha-ha-ha.Vicces vagy!" nevetés volt.

-És mégis,te honnan veszed,hogy le kell tépni a fejét?Láttad egy filmben?-le kéne ugranom a hajóról és gyorsan elúsznom,viszont ők mind szemtanúk,ha életben hagyom őket,akkor végez velem a Voulturi és őket sem fogja kimélni.

-Vérfarkas vagyok.Vámpir ölésre specializálódtam.-hirtelen csend lett a kabinban egy időre,majd ismét Jon szólalt meg:

-Nem tudom,hogy mi lehet ez a lány...a vámproknak nem dobog a szive,de neki egész lassan ver egyet-egyet.Egyre lassabban.-hirtelen rájöttem,mért vagyok erősebb:kezd befejeződni az átalakulás...de ha befejeződik,akkor nem lehetek anya...nem hagyhatom magamat.Dobogj szivem,ne hagyd magad!Hallottam,amint a a ketyegőm egyre ritmusosabban vert...egyre halkabban,legalábbis én egyre kevésbé hallottam,mig ...

-Él még?-A  szemeimet résnyire nyitottam úgy,hogy azt senki nem vette észre.Az egyik idősebb ember,a ruháiról itélve a kapitány felém hajolt.

-Ilyet még sosem láttam.Már nincs benne semmi vápmirság..dobog a szive,lélegzik:él.-Jon hangja meglepettségről árulkodott...élek.Már nem vagyok vámpir,,már nem vagyok se erős se gyors.Én is öregszem,akár egy normális ember.

-Mit tegyünk vele?-a kapitány arca idegességet sugárzott.

-Tépjük szét és égessük el.Ez a legbiztonságosabb megoldás.Bármikor visszaváltozhat...-ezt nem engedhetem,de egy vérfarkassal nem tudok szembeszálllni emberként.Valamit ki kell eszelnem...nincs jobb ötletem:hirtelen elkezdtem rángatózni a földön és felpattintottam a szemeimet,mintha  epilepsziás rohamom lenne.Fél percig rángatóztam,majd minha mi sem történt volna viszzafeküdtem.

-Mi volt ez???-mindenki Jont faggatta,de ő is értetlenül állt melettem.

-Fogalmam sincs.Ez szerintem nem vámpir...ez valami egészen más sötét teremtmény.-ezt szerettem volna elérni...most jön a ,,második felvonás":felültem,mintha álmomból ébrettem volna meg:

-Mi történt?Mit keresek itt?-a legártatlanabb arckifejezés ült az arcomra.

-Ne nézzetek rám!Én sem értem...-Jon kezdi unni,hogy mindenki tőle vár választ.-Mi a legutolsó emléked,kedves...

-Bella.-félénk mosolyt kényszeritettem az arcomra.-azt hiszem a nővéremmel voltam egy...egy házban.-olyan arcot vágtam,mint akinek most jut eszébe minden...

-Milyen házban?Hol?-Jon nagyon érdeklődött a történnetem után.

-A nagymamám házában...azt hiszem.Meghalt és pakoltuk ki a házból a dolgait.Az utolsó amire emlékszem,hogy....hogy egy régi,poros szekrényt akartam kiüriteni.Ennyi,de tudom,hogy féltünk,mert az ajtók maguktól csapódtak ki és be.Kopogást hallottunk a földszintről...-kicsit sikerült elsápadnom,igy még hihetőbb lett a történetem...

-Ez biztosan egy démon volt és megszállta Bellát!-a,,vámpirszakértő" ismét előállt egy elmélettel,aminek én örültem,mivel én is pont erre gondoltam.

-Ezt is egy könyvben olvastad?-Jon ismét nevetett.

-Nem.Ami azt illeti korábban rendőr voltam és egy kisvárosban dolgoztam,ahol rengetek halálesetet volt.Rendszerint az elkövető fiatal lány volt,akit könnyen lehet befolyásolni.Mindig azt hajtogatták,hogy nem ők tették,hanem valami megszállta őket.Egy démon.Két hónapig hetente gyilkoltak ezek a fiatal lányok.Ekkor hazugságvizsgálatra küldtük őket.Megkértdeztük tőlük,hogy megszállta-e őket valami,például egy démon.A válasz mindegyik esetben határozott ,,igen" volt.És a gép nem jelzett hazugságot egyszer sem.-mindenki feszülten figyelt.Úgy hangzott ez az egész,mint egy olyan rémtörténet,melyeket zseblámpafénynél szoktak mesélni a táborokban.Érzem,hogy ez igaz.Miért ne lenne az,ha vannak vámpirok és vérfarkasok,miért ne lennének démonok is?

Oldal: XVII.fejezet:Menekülés
Morning moon-Reggeli hold - © 2008 - 2024 - twilight-morningmoon.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat